2015. augusztus 22., szombat

Eltemeti a hó

A történet ebből a képből született (weheartit). Steve/Bucky. Most csak Bucky. Rövid és szomorú.

ELTEMETI A HÓ

Csontba fagyott merevség, húsban megbúvó zsibbadás és vérben áramló emlékek maradnak ott, ahol nem rég ereket szaggató fájdalom volt. Mintha elvágtak volna mindent. A bőr kihűl, az izmok elernyednek és a szemhéjak lecsukódnak. Csak a szív próbál pumpálni, csak a tüdő -, ami akadozik – és az agy igyekszik életben tartani a valaha volt katonát. Csak egy röpke, erősen hangsúlyozott név az, mely mindezt egyben tartja.
S t e v e  R o g e r s
Nem Amerika Kapitány. Nem. Nem. Neki már nincs szüksége védelemre. Nem szorul segítségre. Nem kell megmenteni. Az a férfi befejezi a háborút, berekeszti a pusztítást és megváltást hoz az embereknek. Békét az elesetteknek. A Kapitány immár az egész világé. Mindenki őt akarja. Őt éljenzik és istenítik. A kisgyerekek hőse, nők és asszonyok eltitkolt ábrándozása, férfiak példaképe. Ő már mindenkié. Márpedig Bucky hamarosan semmivé lesz, és aki halott az nem birtokolhat.
Hatalmas hópelyhek takarják el az alvadt sebet, a szakadt ruhát, a könnyező arcot, a haldokló testet, a megfacsarodott lelket. Steve Rogerst.
Steve. Stevie. Édes kicsi Steve. Drága egyetlen Steve.
Szüksége van támaszra. Meg kell őt védeni – olyan odaadással képes megveretni magát. Figyelni kell rá. Ott kell lenni, ha pánik vagy asztmarohama van, ha kicsit is náthás. Soha nem vesz fel sapkát és a gyógyszereiről is hajlamos megfeledkezni – mindig rá kell szólni. Alacsony és vékony is. Tiszta csont. Csak a szíve - mindig rendetlenkedik – fogja össze az egész fiút. Nincsenek inak, szalagok, rostok. Izmok meg pláne. A lelke az, ami megtartja. Az a megfoghatatlan valami, ami olyan tisztán és fényesen izzik a mellkasában erő helyett. De nem vet véget a háborúnak. Katonának sem jó. Nem ment meg embereket. Saját magát sem tudja megvédeni. Őt senki sem ismeri. Senki sem akarja megismerni. És pontosan ez az. Bucky hamarosan semmivé foszlik, és Steve csak az övé marad. A beteges. A gyenge. Az egyetlen.
N e m  e g é s z e n  e g y  ó r a  m ú l v a
J a m e s  B u c h a n a n  B a r n e s t  é s  S t e v e  R o g e r s t
e l te m e t i  a  h ó .

6 megjegyzés:

  1. Oh, ez tetszett. Szerintem nagyon találó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, hogy írtál és örülök, hogy így gondolod! :)
      Xoxo.Bri.

      Törlés
  2. Miért bántasz.
    Miért bántasz.
    Mit vétettem ellened.


    Szeretlek.

    Fruzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nem akarlak bántani.
      Én tényleg-tényleg-tényleg nem.
      <3
      Xoxo.Bri.

      Törlés
  3. Új vagyok a blogon (hála neked, hogy hála nekem, hogy írtam és te megtaláltál engem, én pedig most téged), tehát fogalmam sem volt, mire számítsak, és mikor a történet-listádra léptem, konkrétan visítottam.
    Szóval most itt vagyok, és késztetést érzek, hogy a) megöleljelek ezért a remekért, b) én is írjak egy remeket, c) sírjak a paplanom alatt.
    Nagyon pontosan illik erre a jelenetre, mert rövid, mert ez a pillanat is zavaros és rövid volt, vérveszteséggel és fájdalommal - főleg lelkivel, azt hiszem -, és Steve nélkül, mert minden, ami Steve nélkül van, az fáj.
    Azt is megmutattad, hogy csak Bucky emlékében marad meg az a Steve Rogers, aki sikátorokban verette össze magát, mert azt mondta, hogy ettől ő hős lesz. És Buckynak erre a hősre van szüksége lelkiekben, ennek a hősnek a képébe kapaszkodik majd.
    És akkor - talán - majd mégsem fáj annyira.
    Egy élmény volt. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor én itt és most elrebegek egy hálaimát, amiért te írsz, amiért én írtam és amiért most te írsz. Köszönöm! <3
      Buckynak mindig Stevere lesz szüksége, nem Amerika Kapitányra, hanem csak... Stevere. Mert ők fantasztikusak ketten. Együtt. A halálárnyékában is.
      Xoxo.Bri.

      Törlés