2015. augusztus 19., szerda

Kettőezer-negyven

Megláttam ezt a képet (weheartit) és ez lett belőle: Frostiron. Loki visszatér Midgardba, de elkésett. Tony megöregedett. De majd J.A.R.V.I.S mindig emlékeztetni fogja a milliárdost.

KETTŐEZER-NEGYVEN

Visszaépítették a lerombolt épületeket, a feldúlt utakat és a szétzilált életeket. Az égig érő felhőkarcolókon és hosszan elnyúló járdákon már nyoma sincs a rombolásnak. Halovány emlék maradt csupán az emberek életében, hogy vannak, akik elpusztíthatnák törékeny világukat. De vannak hősök – mindig vannak ehhez a szakmához elég őrültek. Tudósok, kémek, valaha volt katonák, igazi harcosok. Csakhogy azóta évtizedek teltek el.
Amerika Kapitány és Tél Katona visszavonultak egy aprócska lakásba a külvárosban. Bucky megszállottan gyűjti a Kapitányról szól ereklyéket – pólókat, plakátokat, zoknikat, óvszereket -, Steve pedig bosszúból összefirkálja a fémkart, mikor a másik alszik. Sikerült nekik is. Ki hitte volna? Leéltek egy életet. Egy teljeset.
Clinton a családjával és az unokákkal foglalatoskodik Miamiban. Natasha néha meglátogatja, ő még mindig a S.H.I.E.L.D-nél dolgozik, bár inkább a háttérben, egy kényelmes irodából.
Bruce Thaiföldre költözött, próbál segíteni másokon azzal a rengeteg tudással, amit élete során összeszedett -, bár Hulk máig besegít az ügynököknek, ha szépen kérik. Nagyon-nagyon szépen.
Thort senki sem látta az utolsó bevetésük óta. Visszament Asgardba, hogy átvegye apja helyét, azóta nem támadtak rájuk, szóval biztosan jól végzi a dolgát.
Anthony Stark továbbra is a Toronyban él, bár az ő sorsa nem alakult olyan fényesen, mint a többi Bosszúállónak. Egész életében várt valakire; egy hazug, megátalkodott istenre, aki soha többé nem tért vissza Midgardba a leigázási kísérlete után. Tony egyetlen ketyeréje sem volt képes megtalálni a fekete hajú veszedelmet. De azért ő reménykedett. Egészen addig, míg el nem kezdett felejteni dolgokat. Dátumokat. Ismerősöket. Saját magát.
J.A.R.V.I.S hangja töri meg a csendet; – Uram, szerintem nem kellene ma dolgoznia – tanácsolja, de a férfi meg sem hallja.
Fáradtan beletúr megőszült tincseibe, miután megigazítja orrán a szemüveget, és próbálja megfejteni az előtte elterülő tervrajzok sokaságát. Bonyolultnak és túl kuszának tűnnek számára az ábrák és az egyenletek, csak megfájdul tőle a feje. Úgy érzi ez fontos, mégsem bír sokáig koncentrálni. Gondolatai időről időre a semmibe kalandoznak. Próbálja elemezni a reggel kapott információkat, melyeket J.A.R.V.I.S minden nap elmond neki; Ő Anthony Stark. Vasember. Zseni, milliárdos, playboy és emberbarát. A Bosszúállókhoz tartozik, megmentette a világot – nem is egyszer.
Képek pörögnek végig a szeme előtt. Nem erről a világról. A sötétségről és az univerzumról. Fekete hajról, sápadt bőrről, nevetséges zöld-arany hacukáról. És szavak, mint az arrogancia és a felfújthólyag. L-L... nem tudja. Ott van a nyelve hegyén, a mellkasában, a szívében, de nem jön ki a szó. A név. Megakad a torkán, mintha vékony, kecses ujjak fojtogatnák.
Türelmetlen mozdulatokkal löki el magát az asztaltól, a szék hangosan csattan, ahogy felborul, de nem foglalkozik vele. Végig simít a mellkasán, a kék fénnyel égő anyagba törli izzadt tenyerét, ahogy megindul az emeletre. Fájnak a térdei. Kellene egy bot, J.A.R.V.I.S is mindig mondja neki, de nem hajlandó rá. Az azt jelentené, hogy megöregedett. Ő nem megöregedett, csupán... elszállt felette az idő. Az nem ugyanaz – szerinte.
- Uram, azt hiszem látogatója van – szólal meg ismét a gép, mikor Tony felér a nappaliba és a bárpult felé veszi az irányt. Az italok iránti szeretete és jó ízlése legalább nem változott.
- Nem vagyok kíváncsi senkire – közli feldúltan, de már késő. Ott áll az a bizonyos L. Tony mellkasa megint egyenletlenül süllyed és emelkedik a látványra. Nyelve a fogaihoz szorul, ahogy ezt az egy betűt ismételgeti magában. L...L...L...
Fekete haja majdnem a válláig ér, lágyan keretezi sápadt arcát, kiemeli zölden ragyogó szemeit. Vékony, magas testén zöld palást, aranypáncél, fekete bőr feszül. A milliárdos kezdi kellemetlenül érezni magát olajfoltos nadrágjában és elrongyolódott pólójában. Azt sem tudja, mikor nézett utoljára tükörbe. Nem emlékszik. Az utóbbi időben ez gyakran megtörténik vele.
- Így élsz az emlékeimben is – szólal meg a férfi pár perc némaság után. Úgy beszél, mintha régi barátok lennének. – Kicsit fiatalabb vagy ugyan, de az alkohol sosem változik. Két jégkockával.
- Ki vagy? – kérdezi Tony bizalmatlanul. Tudni akarja. Feszíti a testét és az elméjét.
- Ugyan már, Anthony, azt hittem, jobban fogsz örülni nekem – mosolyogja gunyorosan. Vékony ajkai mögül feltűnnek hófehér fogai, melyek láttán az említettet kirázza a hideg.
- Honnan ismersz?
Keresi a válaszokat. Kutakodik elméje legrejtettebb zugaiban, de nem vár rá semmi. Mintha egy hatalmas sötétített ablak állná útját, amit nem tud áttörni. Vasember igen, de ő már csak Anthony Stark. Ex-Bosszúálló.
- Tényleg nem változtál semmit – horkant Loki leplezetlen sértődöttséggel a hangjában. Igenis zavarja, amiért Tony úgy tesz, mintha nem ismerné, miközben az ő elméjében csak a másik emléke maradt makulátlan. Mindig csak erre figyelt az univerzum legsötétebb, legelhagyatottabb részein is; Thor nem számít, Odin sem fontos, csak Anthony Stark maradjon hibátlan.
- Attól tartok, hogy Mr. Stark valóban nem emlékszik önre – szólal meg J.A.R.V.I.S.
- Hogy érted? – kérdezi az istenség, kicsit hátra pillant, mintha megláthatná valahol a hang tulajdonosát.
- Mr. Stark időről időre elfelejt dolgokat.
Loki először nem akar hinni a fülének, azt hiszi, ez is egy újabb átverés, amivel Tony készült, de ránéz a zavarodott arcra, belenéz a szomorú szemekbe, s tudja, hogy J.A.R.V.I.S. nem hazudik.
- Nem emlékszel rám? – kérdezi hitetlenkedve, bár tudja a választ. Néhány lépéssel közelebb megy a másikhoz, de aztán megtorpan. Nem mozdul. Egyszerre önti el egész testét a harag és a fájdalom. Kezei ökölbe szorulnak, miközben a padlót szuggerálja. Anthonynak nem szabadott volna elfelejtenie őt, neki viszont nem kellett volna ide jönnie. Nem szabadott volna elmennie.
- Loki – nyögi ki végül Tony, mintha most térne vissza a valóságba. Megkönnyebbülés árad szét a tagjaiban, ahogy végre kibukik belőle a név. Sokáig ízlelgeti. - Loki. Loki. Loki.
- Anthony – mosolyog a másik. Úgy ejti ki ezt az egy szót, mintha mindent jelentene. Selyemként omlik köréjük a hangja, majd betűnként szétcsöpög a semmibe: A-n-t-o-n-y.
- Miért jöttél? – kérdezi a férfi, a szíve még mindig erősen és gyorsan pulzál a reaktor alatt.
- Látni akartalak – feleli Loki, nem tud jobb választ adni. Ez az igazság. Túl sokáig tartotta magát távol a midgarditól, de neki az idő semmit sem jelent. Ellenben Tony mindent - egyből Loki után, de ezt egyikük sem tudja. A férfi talán csak sejti, Loki pedig reméli, de ez túl kevés. Rég nem elég.
- Máskor is jöttél?
- Nem.
- Mondj valamit – kéri Tony hozzá nem jellemző szelídséggel és könyörgéssel a hangjában.
- Hiányoztál – mondja. Nincs többé titkolnivalója. Szavai úgyis feledésbe merülnek, mégsem tud többet mondani. Túl sok minden jut eszébe, de nem találja a megfelelő szavakat. Érdemtelennek, semmitmondónak tűnnek az érzéseihez képest.
- Te is – feleli a zseni, de még ő maga is meglepődik vallomásán. Olyan egyszerűnek, magától értetődőnek tűnik, hogy ezt mondja. Újra és újra. És nem érzi úgy, hogy hazudik. Nem tudja, de érzi. Minden nap érezi azt a hiányt, amit még az emlékei sem lennének képesek kitölteni.
Loki halványan mosolyog. Azzal a tipikus mosollyal, amit megtört szívűek ismernek igazán, akik tudják, hogy elhalasztották életük legnagyobb esélyét a boldogságra, de elfogadták a veszteséget, mert nem tudnak mit tenni.
Léptei halkan kopognak a fényes parkettán, ahogy megindul a lift felé. Magán érzi Anthony tekintetét, aki továbbra sem mozdul a pult mögül, csak a torkában feszül valami, egy „ne” vagy egy „viszlát”, „remélem még látlak”, de nem jön ki hang ajkain. Csendben figyeli, ahogy Loki előtt összehúzódik az ajtó, miközben ő attól retteg, hogy egyik percről a másikra ezt is elfelejti.
- J.A.R.V.I.S – szólal meg néhány pillanat múltán az isten. Hangja idegennek hat, reked és fakó. –, minden reggel mondd el neki, hogy szeretem.

 Kettőezer-negyvenet írunk, március huszadika van. A neve Anthony Stark, mások úgy ismerik, Vasember. A Stark Toronyban él, Manhattanban. Volt Bosszúálló, zseni és milliárdos. És Loki szereti önt.

11 megjegyzés:

  1. Szia!
    Mint ígértem itt vagyok, és erre nem voltam felkészülve.
    Imádlak, amiért Jarvis és nem Friday szerepelt benne, imádlak, amiért Jarvis még Jarvis és nem Vision. Szeretem a stílusod, hiányzott, és kell még kell még kell még, de ráérj, ne görcsölj rá, csak tudd, hogy egy adag sosem elég, mert jó a cucc.
    Ugyanakkor erre nem voltam felkészülve. Tény, hogy azóta imádom és shippelem a párost, mióta Tony kiejtette azt a mondatot a száján, hogy 'Akkor ne lopd el a pajtimat', és szerény személyem hitvallása, hogy összejárnak ők azóta is néhány italra, mert Tony megígérte.
    Fáj értük a szívem, szeretem őket együtt, és a novella, fluff vagy szösszenet pedig imádnivaló, sok-sok ilyet kérek még, karácsonyra, név- és szülinapra, hálaadásra, anyámkínjára.
    Viszont muszáj kötözködnöm egy kicsit és bocsánat de csak szeretetből teszem, tudod ugye.
    Ez a folyamatos Anthony-zás nekem olyan fura, szerintem soha egyetlen egyszer sem nevezték Anthonynak, mindig mindenhol mint Tony szerepelt, és az asgardiak meg hajlamosak a még előkelőbb megnevezésekre, ezért számomra ez kissé idegen volt. Illetve az, hogy Loki arra kéri Jarvist, hogy minden nap mondja el, hogy szereti őt. Ez ultracuki és háromszor kanalaztam össze magam, és tényleg imádtam, ugyanakkor bennem Loki mindig olyan hűvös eleganciával élt - és miután én is adtam neki egy párt abban a bizonyos 'sitcomban' amiről korábban meséltem, szenvedtem is vele rendesen. Valahogy mindig úgy képzeltem, hogy ő nem ez az ilyen direktbe érzelmeket a népnek típus, sokkal inkább a rejtett szerető.
    Meg kicsit Tony gunyoros mivoltát hiányoltam belőle.
    És mindezek ellenére is imádtam. És szerintem elolvasgatom még párszor. Néhányszor.

    Oké, sokszor. Kurva sokszor.
    Ne haragudj rám érte, de muszáj volt leírnom :*

    Puszi, Fruzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      El sem hiszed, mennyire örülök, hogy elolvastad és tetszett, és külön kacsatánc, amiért szerinted is összejárogatnak, szétszedik egymás idegeit, egymást, meg persze a világot két "utálom Thort" és "fogd már be Loki" között.
      Utólag nekem is feltűnt, hogy sokat Anthony-zok (pedig még írtam is át néhányat), de nem tudom, honnan jött. Ráfoghatnám arra, hogy mivel senki nem hívja így, ezért Loki igen, mert miért ne, de nem, egyszerűen csak tetszik. Aztán persze jött az a rész, mikor valamit olyan sokszor ismételgetsz, hogy teljesen értelmét veszti. A végére rá kellett keresnem, hogy tényleg így hívják-e, pedig tudtam, hogy igen. :D Igen, azt kicsit bánom, hogy a karakterek eléggé elrugaszkodtak a valóságtól, egyikük sem ilyen, de úgy éreztem, hogy ehhez a "mond meg neki, hogy szeretem"-cukormázas részhez muszáj változtatnom rajtuk. Ráadásul mindkettő elég összetett személyiség, nagyon nehéz számomra hűnek maradni hozzájuk, lehet ez máskor is probléma lesz. Igyekszem javítani rajta, de egyszerűen olyan zseniálisak, hogy addig már nem érek fel. :D
      Xoxo.Bri.

      Törlés
  2. Jaj ne már ez olyan szomorú. De jó nagyon nagyon jó. Szép történet egy fájóan romantikus véggel.Tökéletes egy csendes és hűvös éjszakára. Én mostantól a követőd vagyok! Csak így tovább!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Azt hiszem még lesz "néhány" szomorú történet a blogon, de örülök, hogy tetszett! Üdvözöllek a blogon! :)
      Xoxo.Bri.

      Törlés
  3. Húúú Bri! Lehet, hogy hosszú ideig nem produkáltál semmit, de ez nagyon ott volt. Baromi jó lett, nekem nagyon tetszik, és bár még olvastam volna -napokig, megállás nélkül-, érzem, hogy ez így teljes. Nekem meg sem fordult a fejemben egy ilyen variáció a dolgok alakulására, nagyon megleptél! Gratulálok *-*

    Bo/Zsó×××

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett! Amúgy nem is értem, hogyan találtam ezt ki, hiszen mindkét személytől teljesen eltér ez a variáció, de annyira nyálas-szirupos, hogy nem hagyhattam ki.:D
      Xoxo.Bri.

      Törlés
  4. Szia!
    Itt haldoklom a ficedtől. Nagyon tetszett, jól bánsz a szavakkal, a történet meg jól orrba vágott, nem térek magamhoz. Gratula! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon szépen köszönöm! Remélem a többi történet is tetszeni fog/tetszett! :)
      Xoxo.Bri.

      Törlés
    2. Szia!
      Nagyon szépen köszönöm! Remélem a többi történet is tetszeni fog/tetszett! :)
      Xoxo.Bri.

      Törlés
  5. Oh.
    Szóval szia!
    Nagyon nem erre számítottam volna, de téged és a fic leírását ismerve már tudtam, mit várjak. És mégis jobban csattantak rajtam a szavaid.
    Lehet az, hogy egyszerre lettem a végétől mérhetetlenül boldog és szomorú is? Mert végül is Loki megvédte mindkettejüket attól a fájdalomtól, hogy Tony öregszik és aztán meghal, ráadásul Jarvis minden nap emlékezteti őt, és ez csodálatos. Egyrészről. Másrészről pedig ott van az a kis tény, hogy ha Loki eddig sem felejtett, most sem fog. És ez az, ami igazán megrendít, mert Lokiból pont nem néztem volna ki, és ezért fájt jobban. :c
    Szóval imádlak ezért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy ez jött át, mert valóban ott van az, hogy végül is szomorú a vége, de van benne egy olyan szívszaggatóan aranyos hangulat is, miközben Loki emberibb oldalát is megismerhetjük, amitől még fájdalmasabb és édesebb az egész. Ennél nagyobb öröm nem is igazán érhet, hogy sikerül átadnom a megfelelő érzelmeket, gondolatokat nektek, olvasóknak, és ti erre vevők vagytok, szóval jajjajaj *meghatottan a szívéhez kap*.
      Xoxo.Bri.

      Törlés