2015. szeptember 5., szombat

Ünnepelj!

Thor megkapja azt, amire mindig vágyott. Övé a trón, de képtelen örülni neki.



ÜNNEPELJ!

Ünnepelj, testvérem! Királyom!

A palota még hatalmasabbnak tűnik, mint eddig bármikor. A nap fénylő sugarai beragyogják az aranyozott falakat, a masszív oszlopokat és ablakokat. Még a vörös függönyök sem bírják útját állni a ragyogó napsütésnek. Pompába vonják a tágas termet, s ezernyi csillogással tüntetik ki a koronát. A vendégek csak ámuló csodálattal pillantanak a fejdíszre, majd mélységes tisztelettel annak új tulajdonosára. A férfi némaságba borulva ácsorog a trón mellett. Széles vállait büszkén kihúzva mozdulatlanul mered egyenesen egy pontra valahol a terem másik végében. Úgy tűnik, észre sem veszi a körülötte mulatozó embereket. A díszes öltözékek, színes szoknyák és daliás egyenruhák láthatatlanná, lényegtelenné válnak számára. Hallja a nevetéseket, a koccanó poharakat és a mindent betöltő, hangos zenét, de mintha minden fényévekre lenne tőle. Minden szó a torkán forr, s nevetés helyett csak bánat és gyász dörömböl izmos mellkasában.
Kívülállónak érzi magát a saját koronázásán, pedig erre vágyott kisgyermek kora óta. Királynak született, hát most királlyá is válik.

Ünnepelj, fivérem! Harcos vagy, győztes!

Még emlékszik a vérében áramló kalandvágyra. De mint oly sok minden, ez is csak halovány foszlánynak tűnik, mintha soha nem is lett volna. Mintha nem ő lett volna Asgard hercege, ki háborúra vágyott, ki harcolni akart, s győztesen kikerülni a csatából. Pedig ő volt az. Tisztán látja maga előtt gyermek önmagát, ahogy kardok csattanásáról, hősi sérülésekről és diadalokról ábrándozik. Fiatal volt és naiv. Akkor még nem sejtette, nem sejthette, hogy álmodozásai egyszer mindent elvesznek tőle.
Elment, hogy megóvja hazáját. Győztesként tért haza és megérett az uralkodásra, de valamit útközben elvesztett, mert túl vak volt, túl öntelt volt, hogy észrevegye mindazt, amije volt.

Ünnepelj, Thor!

Jobban kellett volna figyelnie öccse szemeinek fagyos csillogására, vékony ajkainak elhaló mosolyára és hosszú ujjainak haragos ökölbeszorulására. Miért nem látott át a bosszús, figyelemért esdeklő mágián? Miért nem volt képes észrevenni, hogy önző céljai csak pusztulást és romokat hagynak maguk után? Sokkal nagyobbakat, mint bármely csíny, melyet valaha testvére okozott.
Túl későn jött rá, hogy az aranynál szebben csillog a zöld, a vörösnél veszedelmesebb a fehér és a nép dicsőítő zengésénél még a haraggal és bosszúvággyal átitatott szavak is szebben hangzanak. Most pedig, hogy meg van mindene, amit akart nincs semmije. A smaragdzöld szemek megfakultak, a sápadt bőrt vér mocskolja, s az egykor gúnyosan somolygó ajkakat többé nem hagyja el dallamos hazugság. Minden, amije maradt csak egy élettelen test, s a saját összeroncsolódott, haldokló lelke.

Ünnepelj!

9 megjegyzés:

  1. Meseszépen fogalmazol, akaratlanul is gyorsabban olvasom a soraidat, mert szinte itatják magukat.
    Amit eddig olvastam tőled, az mind a lelkemig hatolt és elgondolkoztatott, ritkaság számba megy manapság az ilyen.
    Minden gratulációm a tied, drága Brigitta és csak várni tudom a további írásaidat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál. Nagyon jólesnek a szavaid, remélem nem okozok csalódást a későbbiekben. :)
      Xoxo.Bri.

      Törlés
  2. Jövök ide is betyárkodni, mert ezek a történetek... Ezek... Erre nincsenek szavak. Ahogy már a másiknál is említettem, nagyon képszerűen fogalmazol, megelevenednek lelki szemeim előtt a sorok. A szerkezet pedig, ahogy a dőlt betűs részek próbálják Thorra erőltetni a vidámságot/boldogságot/nemtudommit, míg közöttük kapunk egy jó nagy adag lelki fröccsöt, ez nagyon tetszett.
    Remélem, írsz még velük!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon szépen köszönöm! Örülök, hogy ennyire tetszik és ennyire magad előtt látod a történetet, mert pontosan ez a célom. :D
      Xoxo.Bri.

      Törlés
    2. Szia!
      Nagyon szépen köszönöm! Örülök, hogy ennyire tetszik és ennyire magad előtt látod a történetet, mert pontosan ez a célom. :D
      Xoxo.Bri.

      Törlés
  3. Valami földöntúli erő zubog a te szavaidban, én mondom. Kifinomult, finoman kimért de kegyetlen ütést mértél rám, és most csak szerencsétlenül pihegek. A gyengéim az ilyen történetek, a visszatekintő gyász és megbánás, ezek nálam is visszatérő témák és az arcomon pörgök örömömben (meg csúszkálok a könnyeimben) ha olyan történetekbe botlok, amelyek ezt a témát hatásosan és méltón ragadják meg. Ez pont ilyen. A skandálásszerű öröm-erőltetés (főleg, hogy Loki részéről) meg csak hab a gyötrelemtortán - amit imádok.
    "Jobban kellett volna figyelnie öccse szemeinek fagyos csillogására, vékony ajkainak elhaló mosolyára és hosszú ujjainak haragos ökölbeszorulására. Miért nem látott át a bosszús, figyelemért esdeklő mágián? " --> Ezt itt nagyon imádom. Bár az egészet, úgy ahogy van, tulajdonképp.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Jaaaj, nagyon-nagyon köszönöm! Vigyorgok a monitor előtt, mint aki teljesen meg van bolondulva, annyira örülök a soraidnak. Én is hihetetlenül szeretem a szomorú, melankolikusabb történeteket, amik persze aztán darabjaimra szednek és összetörik a szívem, de megéri.:D
      Xoxo.Bri.

      Törlés
  4. Szia!
    Jól ütemezett volt, és a vissza-visszatérő sor mindig új jelentést nyert.
    És még például rájöttem, hogy a kezedben tartod az érzéseim, és úgy játszol velük, ahogy akarsz. Ami egy nagyon jó dolog, mert tisztellek érte.
    Csak így tovább, még sok-sok olvasnivalót! :)

    Ui.: Ezt már vagy egy hete elolvastam (és az összes többi ficed is), de csak telóról, onnan meg gyűlölök kommentelni, szóval most megyek, és otthagyok minden írásod alatt egy gondolatot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Úgy megörültem, mikor láttam emailen a kommentjeidet, hogy hihetetlen! És valahogy mindig pont jókor időzíted őket, mindig akkor, mikor a legnagyobb szükségem van rájuk. Imádlak érte!
      Xoxo.Bri.

      Törlés