2015. november 5., csütörtök

Erik

Az első X-men ff-em. Ez sem valami hosszú. Abból indultam ki, hogy Charlesék is találkoztak, úgy igazságos, ha most Erikék is.

ERIK

Szóval itt vannak.
Együtt.
Ketten.
A két Erik.
A fiatal és az öreg.
A fiatalabbik tapasztalatból tudja, hogy a világon bármi megtörténhet, s meg is történik, de látszólag ez még neki is sok. Kék szeme üvegese mered önmagára, vékony ajkai újra és újra szólásra nyílnak, de nem jön ki hang a torkán. Nem találja a megfelelő szavakat. Ami azt illeti semmilyen szó nem jut eszébe. És ez aggodalomra ad okot, elvégre ő mindig tudja, mit mondjon. Ha nem is annyira diplomatikus, mint Charles, de ő is jól bánik a szavakkal. És ha ez nem elég, akkor is vannak még módszerei, amivel tudomásra hozhatja az akaratát. Már ha van ilyenje. De most...
Most csak ők vannak.
Ketten.
Vagyis ő van.
Idősen és fiatalon.
Az idősebb Erik remekül szórakozik régi önmaga tanácstalanságán. És némi büszkeség önti el, mikor jobban szemügyre veszi a fiatal férfi arcot. Mindig rendezett hajával, világos szemeivel és metszőajkaival tagadhatatlanul jóképű volt. Akár egy lecsapni készülő ragadozó. De ha jobban belegondol, akkor mindig is az volt. Csakhogy az ő életében a ketrec és a szabadság egy és ugyanaz volt. Charles. Mindig csak Charles.
Csakhogy Charles most nincs.
Csak ők.
Ő.
- Fantasztikus, nemde? – kérdezi végül, mikor egykori önmaga képtelen megszólalni.
- Érdekes – feleli szűkszavúan. Egyelőre nem tudja eldönteni, mit is érezzen ezzel a találkozással kapcsolatban. Két Erik egy helyen nem feltétlenül jelent jót.
- Sosem fogod kidobni ezt a hacukát – közli az idősebbik, mint valami érdekességet. A másikon még mindig a X-men egyenruha van. Néhány órája érhetett véget az első és voltaképp az utolsó harc, amit Charles oldalán vívott. És azt sem teljesen. Még véget sem ért a csata, de már tönkre tett mindent. Örökre elvesztette Charles bizalmát. Örökre lebénította legjobb barátját.
Most már nincs Charles és Erik.
Csak Magneto van.
- Nem mintha a jövőben jó lenne rám – feleli Erik, ahogy végig néz jövőbeli önmagán. Hangjából némi gúny csendül, de a másik erre csak elmosolyodik.
- Nem is lesz rá szükséged – vág vissza az idősebbik, de az ő szavai sokkal jobban fájnak. Mindkettejüknek. – Sosem jön el az idő, mikor mi és Charles egy oldalon küzdhetünk egyazon célért.
- Miért?
- Mert mi rossz oldalon vagyunk.
- De jót akarunk!
A fiatal Erik hangjából leplezetlen harag árad. Dühíti a tudat, amiért Charles és ő sosem lesznek társak többé. Úgy tűnik, barátját végleg elvesztette azon a szigeten.
- Ölni fogsz. Rengeteget. Javarészt embereket ugyan, de ártatlanokat. És ez sosem lesz összeegyeztethető Charles elveivel.
- Akkor félre állítom Charlest is – feleli Erik – a fiatal Erik – eltökélten. Charles túl naiv, sosem fogja megérteni, hogy ez a világ sosem fogja őket elfogadni. Mindig kívülállók lesznek, mutánsok, akiktől félni kell vagy kísérletezni velük. És ő ezt nem hagyhatja. Nem engedheti meg, hogy legjobb barátja álmai összetörjenek, mikor az emberiség többé nem lesz hajlandó elviselni őket. Inkább ő töri össze az álmait. Azt Charles még túléli, elvégre néhány órája is csalódott benne. Azon viszont sosem tenné túl magát, ha a világ mutatná meg kegyetlen valóságát.
- Nem fogod. Sosem leszel képes ártani Charlesnek. Jobb, ha már most beletörődsz. – rázza meg a fejét idősebb önmaga. Arca komolyságot tükröz. Szemeiből áradó szenvedést csak azok érthetik meg igazán, akik tudják, milyen átharcolni egy életet olyasvalaki ellen, akit a saját oldalukon akarnak.
Mert végső soron minden, ami számít az Charles.
Mindkettejüknek.

4 megjegyzés:

  1. Szia! Jaj, hát ez csodaszép volt :3 köszönöm, hogy olvashattam!

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Amint megláttam, hogy Cherik, végem volt.
    Amint elolvastam, feltámadtam, csak hogy ismét meghalhassak.
    Mindkét Erik tökéletes volt, és egy nagyon jó kérdést vetett fel a fic alapötlete is; szóval hogy a bölcs, mindent megtapasztalt Erik mit üzenne a fiatalabb énjének? Kicsit ezt hiányoltam a Days of Future Past-ből, mert Eriknek is elkélt volna egy fejmosás. Vagy olyasmi. (Bár ez a First Class után játszódik, ami még jobban kihozza a "megmondom, mit fogsz csinálni *elvileg*, de ne csináld" oldalát.)
    Mindenesetre azt nem tudom, hogy ez fiatal-Eriken mit segített, de nekem határozottan jobb (és rosszabb) a közérzetem. Mert van egy olyan érzésem, hogy nem fogja belátni, hogy amit jövő-ő mondott, az igaz, egész addig, amíg végzetesen be nem következik. :c De legalább figyelmeztetve lett.

    Ui.: Sírni fogunk az Apocalypse-en is, azt már látom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök (tényleg nagyon sokszor mondom ezt), hogy sikerült hű maradnom a karakterekhez. A Days of future past adta az ötletet, gondoltam, ha Charles találhatott jövő-önmagával, akkor Erik is megérdemel egy ilyen találkozást, noha szerintem ez nála nem sokat számít. Szerintem Erik túl makacs és eltökélt ahhoz, hogy a jövő-énje hibáiból tanuljon.
      (Annyit mondok még: Civil War. Nagyon-nagyon sokat fogunk sírni.)
      És köszönöm az újabb komment áradatot, fantasztikus vagy! <3
      Xoxo.Bri.

      Törlés