2015. december 18., péntek

Khalid • 1. Fejezet

Nem fanfiction. Arra gondoltam, karácsony alkalmából egy ehhez illő, két részes kis történettel érkezem.  Remélem elnyeri tetszéseteket Balie találkozása Khaliddal, akinek nem mindennapi foglalkozása van a Mikulás mellett.

KHALID
Első Fejezet

Balie a tizenhét évesek minden nyűgével és bajával együtt kamasz. Hirtelen nyúlt, vékony alkata van, amit előnytelenül bő ruhákkal próbál palástolni. Ügyetlen és kapkod, az arcát heti rendszerességgel megvágja borotválkozás közben, de nincs más választása, hiszen már majdnem felnőttkorba lépve is csak foltokban nő szőr az arcán. Szemüvegre lenne szüksége, de nem hajlandó hordani az otromba, fekete keretes -, ahogy ő nevezi: - borzadályt. Két éve vették le a fogszabályzóját, két hete tört le egy darabka az egyik fogából, mikor a kosárlabda eltalálta. Úgy hiszi, az orra is ferde, mert hat évesen elesett a biciklijével, de a szülei szentül állítják, hogy ennek semmilyen nyoma nincs. Nem hisz nekik. Ami azt illeti sok mindent nem hisz már el a szüleinek. Tudja, hogy nem létezik Mikulás vagy Jézuska, ahogyan a húga sem fogja abbahagyni a folyamatos piszkálódást. Hiába, bele kell törődnie, hogy az élete nem habos torta. De melyik vele egykorúé az? Nem tudnak mit kezdeni a hirtelen elvesztett gyerekkorukkal, a szerelmekkel, az iskolával, az idegesítő családdal és a még idegesítőbb családi összejövetelekkel.
- Kutyát akartam! – mormolja. – De nem ilyet! – bök Balie a testvére felé leplezetlen elégedetlenséggel az arcán. Két óra autóút bőven túl haladja azt az idő keretet, amit ép idegekkel képes kibírni folyton fecsegő húga mellett.
- Ne nevezd kutyának a testvéredet! – szól rá Shopie, az édesanyjuk, miközben kissé kicsavart testtel hátrapillant a gyerekeire. Szőke hajából kilógtak már a göndör fürtök, ajkáról megkopott a rúzs, de kék szemeiben továbbra is gyermekded lelkesedés csillog. Talán ez annak is betudható, hogy hamarosan vége az utazásnak. Egy évre eleget hallott a két gyerek civakodásából.
Holly ajkain hatalmas mosoly terül szét anyja védelmező szavai hallatán. Elől már kiesett az egyik tejfoga, emiatt Balie elég nevetségesnek tartja hihetetlenül göndör és hihetetlenül szőke testvére látványát. Imádja ezzel heccelni, utóbbi időben ez a legjobb szórakozása, ha kénytelen a testvérével foglalkozni.
- Ne vigyorogj! A végén még valami bemászik a résen! – vág vissza Balie, miközben nyelvét végig futtatja fogain. Élvezettel figyeli, ahogy Holly megszeppen a szavak hallatán, s az út megmaradt részében összeszorított ajkakkal mered ki az ablakon. A fiúnak be kell látnia, ilyen pillanatokban szinte kedveli a kislányt. Csendben van. Nyugton van. Nem is érti, testvére miért nem lehet mindig ilyen.
Az apró városban az üzletek kirakatai műhóval, karácsonyi gömbökkel és szalagokkal hirdetik az aktuális akciókat. Az emberek boltról boltra járva keresik a megfelelő ajándékokat, bár ez néha lehetetlen feladatnak bizonyul. A szülők nem mindig tudják, hogy a kislányuk melyik babának örülne jobban. A szőkének vagy a barnának? A másodikos Gary kisautót akar vagy akciófigurát? És ugyan melyik apuka van tisztában azzal, hogy a kamasz lányának melyik póló tetszik? Egyáltalán mekkora lenne jó rá? Szereti a rózsaszínt, esetleg pont azt utálja? Ember legyen a talpán, aki tudja a helyes válaszokat!
Az a tíz perces út, ami Balie nagyszüleihez vezet végeláthatatlannak tűnik a csúszós utak miatt. A vidéki ösvényeket korántsem tisztítják olyan szorgalmasan, mint a városi főutakat. George emiatt rengeteget bosszankodik.
A hatalmas, régimódi házat már messziről látni lehet. A padlás apró ablakán megcsillan a napfény, a mélyvörös cseréptetőt javarészt hó fedi, a falakon pedig már évekkel ezelőtt megkopott a fehér lécek színe. A hatalmas terasz most üresnek tűnik a növények nélkül. Csak néhány kerti bútor maradt kitéve az idő viszontagságainak, amiken nagyapjuk tölti reggeleit egy napilap és kávé társaságában.
- Viselkedjetek rendesen! – figyelmezteti őket George, mikor leparkol a ezüst Volvo mellé, de Holly meg se hallja apja szavait. Megállíthatatlan lendülettel csapódik ki az autóból, majd rohan át a teraszon, hogy mielőbb köszönthesse a családot. Percekig mást sem lehet hallani csak a kislány vékony hangját, ami néha összemosódik a többiek nevetgélésével.
- Ha még egyszer végig kell hallanom, hogy esett ki a foga, felkötöm magam – közli Balie, s inkább tudomást sem vesz édesanyja lesújtó pillantásáról. Magához veszi a táskáját, majd egy mély levegővétel után szembenéz a pocsékba ment téli szünetével.
Mire észebe kap már oda-vissza jár a nagymamái karjai között, akik megállás nélkül fecsegnek.
Molly mama, akié a ház ismét a hajával babrál;
- Emiatt rossz a szemed! – mondja mindent tudóan. – El csatolhatnád vagy vágd rövidebbre.
Balie haja nagymamája nélkül is épp elég piszkálódásra ad okot a barátai körében. Az ősz minden árnyalatában előforduló tincsei folyton gyanakvásnak vannak kitéve, miszerint a fiú direkt festeti, pedig erről szó sincs. A tejfel szőke hajából egyszerűen ez lett, ráadásul az ollót is kerüli, nemhogy a különböző festékeket.
- És enned is kellene! – kontráz rá Clara nagyi. – Úgy nősz, mint a bolondgomba, de egyáltalán nem hízol! Csak azt ne mondd, hogy nem adnak enned!
- Mamának igaza van, haver – karolja át unokaöccsét Caleb, a legidősebb unokatestvér. – Még a végén te leszel a palánk, és nem a kosaras! – nevet fel saját viccén.
- Azt sem csodálom, hogy letört a fogad.... azt csodálom, hogy látsz egyáltalán valamit! – folytatja Caleb apja, ahogy szemügyre veszi a fiút.
Balienek kezd elege lenni. Nem is olyan hosszú a haja, mint ahogyan azt előadják. Enni is rendesen eszik, arról igazán nem tehet, hogy nem ragadnak rá a kilók.
- Hagyjátok békén azt a szegény gyereket! – lép közbe Emily, majd ellenkezést nem tűrve húzza magával a fiút. Szőke haja már teljesen szétjött a kontyból, poharán ott díszeleg ajkainak nyoma. – Hány éves is vagy, Balie? Tizennyolc?
- Tizenhét.
- Akkor már nyugodtan ihatsz! – mondja jókedvűen, ám öröme nem tarthat tovább néhány másodpercnél, mikor húga is megjelenik az ajtóban.
- Ne merj alkoholt adni a fiamnak!
Emily egy szemforgatás kíséretében magára hagyja az unokaöccsét, hogy aztán egy hatalmas ölelésben részesítse testvérét, majd a soron következő sógorát.
Minden családban meg vannak a szerepek, Balie családjában Emily az iszákos, bolondos nagynéni. A családi összejövetelek döntő többségében mindig van valamilyen itallal töltött pohár a kezében, mégsem tűnik soha részegnek. Vicces, engedékeny, ami miatt Balie mindig szerette nála tölteni a szünidőket. Sokáig tévézhetett, esténként ehetett édességet és akkor sem korholták le soha, ha emiatt elrontotta a gyomrát. Mindenesetre most csak az jár a fejében, hogyha betölti a huszonegyet ő is szabadon ihat majd. Talán azzal könnyebb átvészelni az ilyen alkalmakat.
- Balie? Balie, te vagy az? – kérdezi egy mély, rekedt hang a háta mögül. A fiú majdnem neki megy a falnak, mikor megfordul, hogy aztán végig mérhesse nagypapáját. Úgy tűnik számára, hogy a férfi napról napra idősebbnek tűnik, mégsem veszít egy percet sem a fiatalságából.
- Szia! – köszön a fiú fellelkesülve, ahogy lehajolva szorosan megöleli a férfit, majd Holly érkezésére el is engedi. A kislány ágyúként csapódik nagypapája karjaiba, s azzal teljesen magára is vonja Michael figyelmét. Ismét belekezd a pösze történetbe, miként esett ki a foga néhány nappal ezelőtt, Balieben pedig megfogan az a határozott gondolat, hogy idén karácsonyra becsomagolja testvérét és feladja egy másik kontinensre. A nagypapájuk talán meghallja unokája gondolatait vagy legalábbis érzi a fiúból áradó bosszúságot, mert arcán cinkos mosoly terül szét, ahogy felé kacsint, majd ismét Hollyra figyel. Ettől Balie kicsit megnyugszik, attól még becsomagolja és feladja postán a húgát, de most már nyugodtabban. Idegesen, kapkodva nem is lehet szép masnit kötni.
A lakáson teljesen lesz a káosz, ami csak hosszú percek múltán hajlandó leülepedni. Emily harsány nevetése olykor egybeolvad Caleb hangjával, Clara és Molly egymás szavába vágva adják ki az instrukciókat, miközben a gyerekek mindenáron próbálják magukra vonni a nagyok figyelmét.
- Balie, igazán el rakhatnád azt a telefont! – szól rá édesanyja, mikor újra ránéz a telefonon babráló fiára.
Balienek ez az egyetlen lehetősége, hogy beszélgethessen a barátaival. Ilyenkor igazán hálás tud lenni nagymamájának, amiért gyűjti a régi bakelitlemezeket, ezeket pedig az interneten lehet legegyszerűbben beszerezni.
A fiú pár pillanatig viszonozza Shopie pillantását, de a telefon rezdülésére ismét a chatre irányítja minden figyelmét. Hiába, számára sokkal izgalmasabb Barry barátja új Xbox játéka, mint Emily néni magánélete és újabb szerelmi válásága.
- Fiam, lehoznád a padlásról a díszeket? – kérdezi Michael, mikor észreveszi Shopie haragos pillantását, amit fia felé lövell.
- Hát persze – mormolja beletörődően Balie, ahogy az emelet felé veszi az irányt.
A csíkos tapétával fedett falakon családi képek lógnak. Az összes unokáról díszeleg valahol egy kép, s Balie majdnem felnevet, mikor észreveszi húgát is a sorban. Hollyról pont egy olyan kép került ki, ahol hiányzik az első két foga, mégis úgy mosolyog, mintha megnyerte volna a lottót. A fiú előre tudja, hogy ezt nagyszülei sosem fogják levenni a falról, testvére pedig idősebb korában sokat fog bosszankodni emiatt a kép miatt. Gyerekes dolog, amiért ennek örül, de nem tehet róla.
A folyosó végén egy lehúzhatós vékony lépcső vezet fel a padlásra. Minden lépcsőfok nyikorog a fiú léptei alatt, ahogy fellöki az ajtót és felmászik a poros helyiségbe. Csak annyi fény árad be a szobába, amennyit az ablak beenged, hisz a villanykörte talán már három éve is van, hogy végleg felmondta a szolgálatot. Mindenhol dobozok és régi, letakart bútorok árválkodnak.
Gyerekkén nagyon szerette itt tölteni az idejét. Régi idők után kutakodott, amik kapcsán nagypapájának mindig volt valamilyen jó története. Még tisztán emlékszik a férfi éveire a katonaságból, fejből tudja, mikor és hogy ismerkedtek meg a nagyszülei, s milyen indíttatásból választották pont ezt a házat.
A rengeteg doboz között megtalálja a hatalmas, vörös betűkkel ellátott XMAS csomagokat is. Színes boák és égősorok lógnak ki a megviselt ragasztók alól, amik majdnem teljesen szét is jönnek, mikor Balie megindul velük vissza a nappaliba. Most először végre a telefonjától is megválik, mikor lerakja a lepedővel fedett kanapéra. Nem akarja leejteni a készüléket, hogy aztán hónapokig hallgathassa szülei kioktatását az értékei óvásáról.
- Mindent lehoztál? – kérdezi Molly, mikor belép a nappaliba, hogy felmérje a helyzetet. A karja még lisztes a tészta gyúrástól, de látszólag egyáltalán nem zavarja.
- Csak ezek voltak – bólint Balie, majd biztos távolságra a többiektől lehuppan a kanapéra.
A hatalmas nappali már teljes díszben áll. A kandallón névre szóló zoknik sorakoznak, a polcokon itt-ott színes gömbök és tűlevelű ágak sorakoznak. Caleb és az apja, Peter már csak a fát próbálják a megfelelő helyre igazítani, hogy aztán a gyerekek neki eshessenek a díszítésnek.
- Tudod, te is segíthetnél – szól rá Bailere Joey nagybácsikája, ám ez nem elég ösztönzés a fiú számára. Ismét a telefonjáért nyúl, ám az egyik zsebéből sem domborodik ki. Csak egy apró szívroham után jut eszébe, hogy a padláson hagyta, s ez már épp elég neki, hogy megmozduljon.
- Helyes! Akkor segíts a lányoknak! – bólint elégedetten Joey, látszólag nagyon is büszke magára, hogy unokaöccse végre hasznossá teszi magát.
- Hát hogyne – mormolja Balie kissé gúnyosan, mikor felcaplat a lépcsőkön.
Automatikusan nyúlna a telefonja után, ám a mobilnak hűlt helye. Balie értetlenül néz körbe, lerántja a lepedőt, majd vissza is rakja, körbejárja a bútort, de a készülék sehol sincs. Ismét a zsebeit tapogatja, majd végig gondolja, mit csinált az elmúlt tíz percben; semmit.
- De ide raktam! – mondja ki hangosan, hogy ezzel is meggyőze saját magát. – Tudom, hogy ide raktam!
- Bocsi – szólal meg valaki, a fiú akaratlanul is ijedten ugrik egyet egyenesen a kanapéra. A felszálló portól tüsszögnie kell, ám még az is benne reked, mikor meghallja a lépteket. A régi parketta nyikorgása sem képes elnémítani az ütemes, lassú kopogásokat, majd azt a nyögést, ami belőle szakad fel, ahogy meglátja a másikat.
A kopogás a patákban végződő szőrös, állati lábakból ered. Baliet azokra a mitológiai lényekre emlékezteti, amelyeket szatíroknak neveznek, ha jól tudja. A deréktól felfele már emberre hasonlít. Felsőtestét egy zöld, arany színű varrással díszített mellény fedi. Sötét haja göndören, kócosan meredezik ezer felé, ám a kusza tincsekből két, vörös szarv emelkedik ki.
- Mi...a... – mormolja teljesen elképedve. Nem tudja, mit is kellene tennie. Ordítani akarna, minél messzebbre menekülni, de nem mer, s nem is képes megmozdulni.
Az idegen lény nem tűnik idősebbnek tizennyolcnál. Hatalmas barna szemei vannak, kissé sasorra és pengevékony ajkai. A fiú legalább annyira ijedtnek és meglepettnek tűnik, mint Balie.
- A nevem Khalid – mutatkozik be végül a lény illedelmesen. Hangja furcsamód lágynak és kellemesnek hat külsejével ellentétben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése