2016. március 24., csütörtök

Kisember

Új fandom; Spartacus, Agron és Nasir páros (Nagron) (akik mellesleg tényleg együtt vannak a sorozatban). Doctore!Agron és gladiátor!Nasir.


KISEMBER

Quintus Lentulus Batiatus édesapjától tanult el mindent, amit egy lanistának tudnia kell ahhoz, hogy gladiátorai győzedelmeskedhessenek az arénában. Gyerekként is mindig jó szeme volt a megfelelő férfiak kiválasztásához, az alkudozáshoz való tehetsége kamaszkorának egész korai évében megmutatkozott, ráadásul a rabszolgáival sem bánik olyan keményen, mint más rómaiak. Csak azt kéri tőlük, váljanak győztessé, váljanak a legjobbakká, ő pedig cserében mindent megad nekik, amit kívánnak. Az évek során viszont valami megváltozott benne, talán a riválisok miatt, talán azért, mert Lucretiával megannyi próbálkozás után sem sikerült utódot nemzeniük. Mindenesetre az utóbbi időben sok rossz döntést hozott, veszélybe sodorta vele a Ludust és az arénában kapott helyét is, ráadásul ennek köszönhető, hogy a gyakorlótéren most tíz szánalmasabbnál szánalmasabb férfi sorakozik fel a kíváncsi szemek előtt.
A gladiátoriskola egy szirt szélén helyezkedik el a város felett. A főépület erkélyéről tökéletes rálátás nyílik Capua fehér házaira, piacterére és arénájára egyaránt. Erről az erkélyről szokta figyelemmel kísérni harcosai edzését, s most szintén innen néz végig pár napja vásárolt rabszolgáin. Mellette a felesége ácsorog méregzöld ruhában, csillogó ékszerekben és vörösen göndörödő hajzuhatagban. Látszólag őt egyáltalán nem hozza lázba az új jövevények látványa, de ezt jobbnak érzi nem megosztani férjével. Ha a gladiátorokról van szó, az ő szava úgysem ér semmit. Ezt már megszokta.
Néhány gladiátor még kamaszkorában került a Ludusba, de akadnak olyanok is, akik csak néhány éve tudhatják magukat az iskola falai között. Az ő szállásuk a gyakorlótér másik felén húzódik. Sokkal alacsonyabb és kisebb, mint a házaspár otthona, de egyikük sincs olyan helyzetben, hogy emiatt panaszkodhasson. A főépületet és az ő barakkjukat magas kerítés köti össze, míg másik oldalán a szakadék húzódik. Sokan zuhantak már le a mélybe az évtizedek során, mintha ez is csak azt lenne hivatott jelezni, hogy számukra nincs menekvés. Ha szabadságot akarnak, akkor azt csak halálukkal érhetik el. Vagy a szakadékban vagy az arénában.
- Mi van a lábatok alatt? – kérdezi az egyik férfi, ahogy az újoncok előtt lépdel. Egyenes testtartása önfegyelemről árulkodik, napbarnított bőrét hegek díszítik, arcán borosta sötétedik.
Először senki sem válaszol, pedig a Doctore jól láthatóan rájuk vár, háta mögött gúnyosan nevetnek a többiek. Az oszlopoknak dőlve, egymás mellett ácsorogva figyelik a jelentet. A legtöbbjük csak bőrből készült ágyékkötőt visel, izmos lábuk és kidolgozott felsőtestük szabadon hirdeti harcban szerzett sebeik emlékeit.
- Homok – mondja végül az egyik férfi. Alig lehet több húsznál, sápadt és vékony, mint aki a legapróbb szélfuvallattól is képes lenne hanyatt esni. A gladiátorok még jobban nevetnek válasza hallatán, mire a fiú elszégyelli magát és inkább a földet kémleli.
- Barca, mi van a lábatok alatt? – kérdezi ismét Agron, ahogy megtorpan és az említett felé fordul. A férfi majd' két méter magas izomköteg, fekete haja apró fonatokban lóg egészen a válláig.
- Szentföld, Doctore, amit vérkönnyek áztattak – feleli Barca, ahogy kiegyenesedve előre lép, majd visszadől az oszlopnak, mikor Agron elfordul tőle.
- A ti könnyeitek, a ti véretek, mikor szánalmas életetek összeáll valami teljessé! Figyeljetek, tanuljatok, és akkor életben maradhattok – folytatja Agron. – A gladiátor nem fél a haláltól, magához öleli, dédelgeti, kefél vele. Ahányszor csak belép az arénába farkát a szörnyeteg szájába csúsztatja és imádkozik, hogy bevigye a halálos döfést, mielőtt az állkapocs bezárul. Ti, kivert kutyák egy percig sem bírnátok ott!
A gladiátorok helyeslően felhördülnek, majd figyelmük Batiatusra terelődik, mikor a férfi figyelmeztetően int feléjük.
- A következő néhány napban bizonyíthattok, hogy megérdemlitek azt a dicsőséget, amit az aréna nyújthat! Sokan meghaltok még az igazi küzdelmek előtt, de aki képes életben maradni az talán egy napon elnyerheti szabadságát!
Szavait lelkes éljenzés fogadja, de a felsorakozottak közül mindenki csendben van. Legtöbben a földet kémlelik, míg mások az új környezettel barátkoznak, de ők is csak félve, ide-oda pillantva mernek körbenézni. Köztük egy szír fiú is. Ő a legalacsonyabb, ez pedig nem kicsit frusztrálja, hisz tudja, nyeszlett, vékony kinézete nem sok jót ígér jövőjére nézve. S mintha Agron is ezt gondolná, mert tekintetük pár másodpercre találkozik egy óvatlan pillanatban.

Az edzőtéren minduntalan felkavarodik a por, ahogy az újoncok újra és újra földre kerülnek. Fából készült gyakorlókardok ütődnek egymáshoz szüntelenül, elfojtott nyögések zavarják meg az amúgy csendes délutánt, miközben Agron hangja csattan a levegőben.
- Védd a hátad! – mondja a fiatal, szőke fiúnak, ahogy elhalad mellette. Tekintete figyelmesen fürkészi az újoncok ügyetlenkedését, miközben próbálja kizárni a gladiátorok gunyoros megjegyzéseit. Sosem volt híve a rosszmájú megjegyzéseknek, de nem szól rájuk, elvégre velük is ugyanezt csinálták, akkor érdemlik majd meg a tiszteletet, ha túlélik az utolsó próbát. Nincs kivétel.
- Gyenge vagy még, de majd megerősödsz, addig fektess több energiát a gyorsaságba és a pontosságba. Egy jó ütéshez nem mindig kell hatalmas erő – mondja a szír fiúnak, mikor az ismét a földre kerül. Barna bőrén fénylik az egész napos gyakorlás verejtéke, sötét szemeiben tehetetlen düh lappang, ahogy összeszorítja fogait.
- Mégis, hogy erősödhetnék meg?! – kérdezi feszülten a fiú, ami túl hangosra sikeredik, mert hirtelen mindenki elcsendesedik, ahogy a Doctore reakcióját figyelik.
- Hogy hívnak, kisember? – kérdezi látszólagos nyugalommal Agron, majdnem elmosolyodik, mikor a fiú összezárja ajkait a megnevezése hallatán, hogy véletlenül se mondjon semmi meggondolatlant. Legalább nem bolondult meg teljesen.
- Tiberius.
- Ez római név.
- Az előző gazdáim adták – feleli csendesebben a fiú, valószínűleg érzi a bekövetkezendő büntetését meggondolatlan hangsúlya miatt.
- Felejtsd el az előző gazdáidat! – parancsolja Agron ellentmondást nem tűrően. – Felejts el mindent, ami az előtt történt, hogy beléptél azon a kapunk! – folytatja, ahogy a megfelelő irányba mutat.
- Nasir – mondja végül a másik, mikor kissé észhez tér a mély, agresszívan csengő hangból. – A nevem Nasir – ismétli magabiztosabban.
- Legyél itt, mikor lemegy a nap! – utasítja Agron. – Majd én megmutatom, mi tesz erőssé, kisember.
Szavai kétértelműségén a többiek ismét felnevetnek, tagadhatatlanul élvezik az újonc zavarát, s erőlködését, hogy ne vörösödjön el a hallottaktól.

A Ludus fennállása során egyetlen egy férfi sem volt elég bátor, hogy ellent mondjon a Doctore vagy Batiatus parancsának, és nem Nasir akar lenni az első, így mikor lemegy a nap ő ott vár az edzőtéren. A többiek már rég aludni tértek, sokan pár másodperc alatt kidőltek, míg mások még vették a fáradtságot, hogy kárörvendjenek rajta, amiket igyekezett figyelmen kívül hagyni. Nem igazán tudja, mire számíthat. Megveri? Gyakorol vele? A bányába küldik? Ahogy a percek telnek rosszabbnál rosszabb gondolatok futotnak át az agyán.
- Szóval, nem tudod, hogy légy erősebb – mondja Agron, mikor kiér a fiúhoz. Szavai egyszerre tűnnek kérdésnek és kijelentésnek egyaránt, így Nasir nem tudja, mit is reagáljon, csak bólintani képes. Teljes testével a férfi felé fordul, mikor amaz elengedi karjai közül a lecsiszolt gerendát, és az hangosan puffan a homokos felületen. Egyik kezében az ostora van, ami feltekeredik egészen a könyökéig, s bár így ártalmatlannak tűnik, Nasir már látta, mikor a férfi egyik rabszolgatársán használta. A fiúnak még mindig ott virít hátán a vöröslő hurka.
A szirtről lenézve a város halvány sziluettként látszik a csillagos ég alatt, csak néhány ablakon keresztül pislákol némi fény. A horizont teljesen összeolvadt, nem lehet tudni, hol kezdődik az ég, s hol a föld. Nasir is hasonlóképp érzi magát, nem tudja, hol van ő, hol lesz gladiátor és lesz-e valaha szabad.
- Vedd fel! – parancsolja Agron, ahogy távolabb lép a fadarabtól. – Tedd a nyakadba!
Nasir először nem akarja elhinni, hogy jól hallotta Doctore szavait. A gerenda nagyobb nála és valószínűleg nehezebb is, de Agron várakozó arckifejezését látva mozgásra kényszeríti fáradt testét.
Az első pár percben még a férfi is kételkedik, hogy Nasir képes lesz megemelni a rönköt, de nem gondolja meg magát. A Doctore minden sejtjével tiltakozik ellene, de ő is tudja, hogy ez nem csak büntetés, azt akarja, hogy elég erős legyen a fiú ahhoz, hogy átvészelje az utolsó próbát. Ha ilyen vékony és gyenge marad, akkor is a bányában végzi, ha esetleg túléli a kiképzést.
Nasir összezárt fogai közül hangos hördülés szakad ki, mikor nyakában a vastag gerendával felegyenesedik. Lábait terpeszbe tolja, míg megtalálja egyensúlyát, majd Agronra pillant.
- Menj! Körbe-körbe – utasítja a férfi, s némi elégedettséggel figyeli a fiú arcán megjelenő eltökéltséget.
Hosszú órák telnek el így, noha Nasir egy örökkévalóságnak érzi az éjszakát. Izmai már égnek az erőlködéstől, lábai megremegnek minden lépésnél, a tüdejét pedig valószínűleg már elhagyta az első néhány kör után. És Agronon nem látszik, hogy valaha is azt mondaná, elég lesz.
Nasir nem bírja tovább. Térde végleg felmondja a szolgálatot, ahogy megadja magát a fa súlyának, s összeesik alatta. Csak azt érzi néhány pillanat múlva, hogy a Doctore lelöki róla a rönköt, s épp megnyugodna, mikor a férfi erősen a hajába markol. Sűrű, fekete tincsei vannak, amik egészen a válláig érnek. Agron egészen addig emeli a fejét, míg nem találkozik a tekintetük.
- Nem akarom végig nézni a halálod, segíteni akarok neked, szóval tégy egy szívességet, cserébe te is segíts ebben nekem! – sziszegi feszülten. Agresszív hanglejtése ellentétben áll kedves szavaival, amivel Nasirt sikerül teljesen összezavarnia. – Menj és fürödj le, gyere majd vissza a többiekkel!
Agron nem vár választ, elengedi fáradt fiút, majd vissza sem nézve a szobájába megy. Nasir még perceken keresztül fekszik a földön, figyeli, ahogy a nap első sugarai elérik az ég alját.

A felkavarodó homok homályba vonja a két férfi alakját, csak körvonalaik gyors, erőteljes mozgását lehet látni, miközben kardjaik újra és újra egymásnak csapódnak. Barca jóval magasabb ellenfelénél és minimum harminc izmos kilóval nehezebb is, de ez most nem felé billenti a mérleget. Nasir tudatosan és fürgén mozog, minden támadást kivéd, s szüntelenül azon dolgozik, hogy bevigye a győztes ütést. Az agya teljesen kiürül, csak arra tud gondolni, hogy nem halhat meg, a bányába pedig végképp nem kerülhet; annyi mindenen ment már keresztül, annyi megpróbáltatást és szenvedést élt át, hogy nem végezheti egy Ludus gyakorlóterepén. Ha meg kell halnia, akkor egy arénában fogja utol érni a halál.
Körülöttük a többiek kiabálnak, Barcának szurkolnak, Nasirt ócsárolják, de vannak már olyanok is, akik átmentek a próbán, s a fiatal fiút bátorítják. A szőke, sápadt srác nincs köztük, negyed órája halt meg. A testét már elvitték, hogy ne zavarhassa a próbát.
Agron kicsit messzebb áll a többiektől, de figyelme lankadatlan. Megfeszült izmokkal, összeszorított állkapoccsal mered a küzdelemre, s most először nem Barca győzelmében reménykedik.
Az első pillanatban úgy tűnik, Nasir marad alul, mikor földre zuhan, ám Barca nem kapcsol időben, a fiú gyors mozdulatokkal kirúgja ellenfele lábát, hogy felpattanva egyenesen annak torkához feszítse a kardja hegyét.
- Nasir! - szól rá figyelmeztetően Agron, ahogy előrébb lép, mielőtt a fiatal fiú valami meggondolatlanságot tehetne. Amaz úgy tűnik, ért a szóból, mert felnéz az erkélyre, ahol Batiatus és felesége nézték végig az egész jelentet, csak akkor dobja el a kardot és lép hátrébb, mikor a férfi elégedett mosollyal bólint. Lucretia arca továbbra is megvető közönyt tükröz, de ezzel senki sem foglakozik, egyetlen egy gladiátor sem elég jó ahhoz, hogy a kedvében járjon.
Barca feltápászkodik a földről, az arcán némi szégyen látszik, de mire összeszedi magát úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. Testvéreként öleli magához az alacsony fiút, majd így tesz mindenki, aki eddig rosszindulatúan bánt vele. Túlélte a próbát. Most már közéjük tartozik.
Agron öleli meg utoljára. Arcán most először díszeleg őszinte mosoly, ahogy megkönnyebbülten felnevet. Karjai között érzi, hogy a fiút megedzették az elmúlt hetek megpróbáltatásai, sokkal szálkásabb, izmosabb lett a rengeteg edzéstől.
- Mondtam, hogy többre vagy képes, kisember – mondja halkan, hogy csak ketten hallják, mire Nasir elmosolyodik. Úgy vigyorog, mint egy idétlen kamasz, ami teljesen ellentétben áll az előbb látottakkal. Agronnak mindkettő tetszik.

Capua arénájában vannak. A tömeg üvölt, ahogy a két, felfegyverzett rabszolgát figyelik. A nők és férfiak hangja összemosódik, még a neveket sem lehet teljesen érteni, de a két férfi nem is foglalkozik velük. Egy másodpercre sem veszik le egymásról a pillantásuk, ahogy néhány méter távolságból köröznek a homokos talajon.
Nasir ellenfele egy római, aki önként jelentkezett gladiátornak, mikor elkapták lopás közben. Magas, szálkás termete van, amit ócska bőrrel fedtek el vért gyanánt. Egyik kezében kardot szorongat, a másikban hosszúkás pajzsot, ám semmi hasznát nem veszi. Nem tud védekezni és ezt Nasir hamar észreveszi. Könnyedén üti ki ellenfele kezei közül egyetlen védekezési eszközét, miközben maradék figyelmével a felé suhanó kardot hárítja el. A római úgy acsarog, mint egy veszett kutya, barna szemeiben tisztán látszik a halálfélelem, amitől képtelen rendesen koncentrálni. Márpedig egy gladiátor nem fél a haláltól. Kefél vele. A gondolat gyorsan suhan át Nasir agyán, s pár másodpercre megkísérel egy gyors pillantást Agron felé, aki a rácsozott kapu mögül nézi a jelenetet. A férfi biztatóan biccent, mikor tekintetük találkozik.
Nasir sokkal izmosabb, mint volt, de továbbra is szeret a gyorsaságára hagyatkozni. Lába olykor megcsúszik a homokos, kavicsos talajon, melyet már idegenek vére áztat, de ez nem zökkenti ki mozdulataiból. Sebesen, erősen és pontosan csap le ellenfelére, pontosan úgy, ahogy Agron tanította.
A közönség állva őrjöng, mikor a római feje és teste porba hullik egymástól két méterre. Vére kiömlik a talajra, feketére festi a földet Nasir lába előtt, akit már egyáltalán nem érdekel az aréna. Figyelme ismét a kapu felé irányul, mely kinyílik előtte, ahogy közelebb ér. Társai mosolyogva, jó kedvűen nevetve veregetik hátba útja közben, mely egészen Agronig vezet. Nem szólnak egymáshoz semmit. Ilyenkor nem szoktak. A férfi szorosan magához öleli a megedzett testet, s egy forró csókkal tünteti el társa arcáról a széles mosolyt.

2 megjegyzés:

  1. SPARTACUS FIC *sikítva veti rá magát* NAGRON *elalél a gyönyörűségtől*
    Nagyjából ez volt a reakcióm, amikor megpillantottam a blogger feedben. Nekem mindig is Oenomaus lesz a doctorém, de érdekes volt ebben a szerepben látni Agront, alapvetően is elég domináns személyisége van. Nasir pedig, hát egyem is meg, őt a sorozatban is imádtam és itt is imádom! Mindkét karaktert nagyszerűen hoztad, de ez igaz Batiatusra és Lucretiára is, főleg ebben a rövid kis mondatban jött át az utóbbi: "Lucretia arca továbbra is megvető közönyt tükröz, de ezzel senki sem foglakozik, egyetlen egy gladiátor sem elég jó ahhoz, hogy a kedvében járjon." A képek is nagyon tetszettek, ahogy leírod a várost a szirt alatt, a jelenetek pedig rövidek, de ütősek.
    Hú. Nem is tudom, mit mondhatnék még azon kívül, hogy borzasztóan tetszett. Szerintem nem is láttam még magyarul Spartacus ficet, szóval kifejezetten örülök, hogy írsz ebben a fandomban :3 Köszönöm, hogy olvashattam és remélem, írsz még ezzel a párossal (egy modern AU-ért életem és vérem)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaaj, boldogság, hogy akad legalább egy ember, aki osztozik a Spartacus és Nagron rajongásomon. :3
      Igen, Oenomaus marad az igazi doctore, de pont Agron dominánsabb személyisége miatt gondoltam úgy, hogy egy novella erejéig ő is beillene a szerepbe. És köszönöm és örülök, hogy elégedett vagy a szereplőkkel, a leírásokkal és úgy az egésszel. Hihetetlenül örülök neki. :D
      Ami teljesen biztos, hogy még van raktáron egy Nagron novella, de tervben van két AU is. :D
      Xoxo.Bri.

      Törlés