2016. május 10., kedd

Álom

A történetet ez a kép (itt) ihlette. Tonyt megviseli a manhattani támadás emléke.

ÁLOM

Tony Stark teste aprónak tűnik a hatalmas franciaágy szélén. Hol teljesen összegömbölyödik, hol szétterül a gyűrött, félig lelógó lepedőn. Az egyik párna már a földön pihen az éjjeliszekrény előtt, s a másiknak se kell sok, hogy végleg kiessen a milliomos feje alól. A fekete szaténtakaró minduntalan lecsúszik trikóval és alsónadrággal fedett testéről, hogy a lábaira gabalyodjon. A textil teljesen felsőtestére tapad, a reaktor kék fénye megvilágítja verejtékező bőrét. Úgy zihál, mint aki kilométereket futott pihenés nélkül, még izmai is megrándulnak, mikor összezárt fogai közül tompa szisszenés szökik ki.
Összezárt szemhéjai mögött képek peregnek.
Az egyik pillanatban még ő Vasember. Vörösre és aranyra festett páncélján siklik a napfény. Legyőzhetetlennek érzi magát, hatalmasnak és erősnek. Vasembernek. De aztán minden megváltozik. A páncél repedezni kezd, majd darabjaira hullik. Fekete por, láthatatlan atomok maradnak Vasemberből, Tony Stark pedig zuhanni kezd. Körülötte a mindenség magasodik, csillagok és bolygók messzi pontjai villannak, ahogy próbál előrenyúlni. Ajkai kiáltásra nyílnak, de nem jön ki hang a torkán, a levegő kiszivárog tüdejéből, és nem marad más csak a rémület, mely minden porcikáját szorítani kezdi. Szemeit szorosan összezárja, próbálja kizárni a fájdalmat, ám ez egyáltalán nem használ. Olyan érzése van, mintha a csontjai nekifeszülnének valaminek, az izmai begörcsölnek, az erei összeszűkülnek. Talán ő is pont úgy végzi, majd mint a páncélja. Semmi sem marad belőle. Aztán ismét kiles a szempillái mögül. Szüksége van pár másodpercre, míg felismeri a felé közeledő alakot. Egyenesen felé zuhan, bár sokkal inkább tűnik úgy, hogy a másik repül, s nem olyan tehetetlen, mint Tony. Asgardi öltözet van rajta, a fekete ruha arany és zöld díszítéssel és a sötétzöld palásttal. Fekete, vállig érő haja szabadon lebeg körülötte, néhány tincs az arcába hullik. Sápadt bőre a szokottnál is világosabbnak hat a sötét háttérben, zöld szemei két fényes pontként világítanak, ahogy vékony ajkai mosolyra húzódnak és kivillannak fogai. Tony képtelen eldönteni, hogy örüljön-e az istennek vagy sem.
- L-Lo-ki – nyöszörgi a férfi, mikor megtalálja a hangját, de még abban sem teljesen biztos, hogy ezt valóban kimondta.
Az említett nem mond semmit, még akkor is csak kiismerhetetlenül mosolyog, mikor elér a zseniig, s egyik kezével szorosan magához húzza őt. Erősen kapaszkodik Tony tarkójába, mutatóujja a sötétbarna, kócos hajtincsekben rajzol le szabályos köröket. Homlokuk szinte összeér, s a zuhanó férfi tüdeje hirtelen megtelik levegővel, de nem tölti el megkönnyebbüléssel. Ajkain érzi Loki mosolyát, meleg leheletét, s egyszerre őrjíti meg a tudat, hogy ilyen közel van hozzá, s az, hogy ilyen távol. Mintha a teste ketté akarna szakadni. Az egyik fele el akar sodródni a bajkeverés istenétől, a másik pedig mindennél közelebb akar kerülni hozzá.
Ismét fulladozva tér magához, mint akit vízbe akartak fojtani, mint akit a szakadék széléről rángattak vissza. Az egész teste remeg és izzad, hosszú percekbe telik, mire képes teljesen összeszedni magát és lenyugtatni szapora szívverését, még mindig fülében hallja vérének adrenalintól sokkos áramlását.
- Uram, azt hiszem ideje lenne elmennie... – kezdené J.A.R.V.I.S a szokásos monológját, amit Tony már hónapok óta kénytelen újra és újra végig hallgatni, de az üres ígéretek helyett a férfi most türelmetlenül lepisszegi, ahogy felül fekvő helyzetéből.
- Nem, J.A.R.V.I.S, ezek nem... nem rémálmok – mormolja, bár szavait még ő maga sem hiszi el teljesen.

2 megjegyzés:

  1. Aaaaszta! Hát ez valami remek volt. A hangulat a bőröm alá kúszott és most csak hebegek. Köszönöm az élményt! ♥

    VálaszTörlés
  2. Én köszönöm, hogy írtál :D Mindig hatalmas öröm, ha sikerül átadnom a hangulatot. :D

    VálaszTörlés