2017. január 3., kedd

Felejthetetlen múlt

Ez mondhatni az Elfeledett múlt folytatása, bár (reményeim szerint) a Felejthetetlen múlt (olyan kreatív vagyok címek terén...) az előzmény részek nélkül is érthető.

FELEJTHETETLEN MÚLT

Öt hónap telt el azóta, hogy egy bárban találkozott az amnéziás Lokival. Először nem akart hinni a szemének; az isten egyszerű, hétköznapi ruhákat hordott, s nem játszott ajkain ördögi mosoly, mint máskor. De ott volt. Teljes életnagyságában. Teljesen elfeledett múltjával. Persze Tony ezt sem akarta elhinni, úgy gondolta, ez is csak egy újabb csel a káosz istenétől, de aztán a hetek teltek, ő pedig hatalmas gonddal és kockázattal bújtatta el őt a Stark Toronyban. Ez még nem is lett volna baj – legalábbis az ő szemszögéből, a S.H.I.E.L.D. erről biztosan mást mondana. Az inkább tűnt problémának, hogy ő időközben beleszeretett a fiatalabb férfiba. Az ellenségébe. Abba a gazemberbe, aki kihajította őt a Toronyból és majdnem a semmivel tette egyenlővé Manhattant. Mindenesetre nem tudott ezzel mit kezdeni, igazából nem is volt felkészülve arra, hogy az érzelmei következményével foglalkozzon. Loki megtette helyette.
Négy hónapja, hogy Loki elhagyta őt, s semmi mást nem hagyott maga után egy cetlin kívül. Az apró papír még mindig Tony zsebében lapul, pedig a kék tinta már alig olvasható és celluxszal kellett összeragasztania, mert középen elszakadt, mégsem hajlandó megválni tőle. Rengetegszer elindult már, hogy kidobja az összegyűrődött üzenetet, ám az utolsó pillanatban valami folyton megakadályozta. Talán az, hogy egyszer majd lenyomhatja az isten torkán vagy az, hogy ez a cetli bizonyítja, nem csak a képzelete játszott vele abba az egy hónapban.
A bárpultnál ül, mint már annyiszor az elmúlt időszakban. A magas székekről nem ér le a lába, csak egy vékony fémcsövön pihenteti fehér zokniba bújtatott talpát, miközben egyik kezével a fejét támasztja, másikkal a poharában aranyló whiskyit lötyögteti, ahogy a tévét bámulja. Nem is különösebben figyeli az adást, nem tud mostanában teljes odaadással koncentrálni semmire, ami a munkájában is meglátszik. A homlokán még mindig egy nagy sebtapasz díszeleg, amiért képtelen volt rendesen oda figyelni Clint figyelmeztetésére és maszk nélkül belefejelt az egyik lámpaoszlopba, mikor el akart repülni az autók felett. És ez még csak a jéghegy csúcsa, egyre több hibát halmoz fel, és ez a többieknek is szemet szúr. Ráadásul már annyit sem jár ki, mint eddig, ha teheti, s nem hívja a kötelesség, akkor otthon ücsörög, iszik, olykor szerel – ez legalább még mindig leköti – és tévét néz – legalábbis úgy tesz.
- Uram, Steve Rogers van itt – közli J.A.R.V.I.S.
- Nem vagyok itthon – mormolja Tony kelletlenül, ám ezzel már elkésett. Még a szavai végére sem ér, mikor a lift halkan csilingel, és a Kapitány jelenik meg a tágas nappaliban.
- Sajnálom, Uram, de muszáj valakivel beszélnie – feleli J.A.R.V.I.S.
Mesterséges intelligencia lévén meg vannak a maga határai, ám Tony egyre inkább úgy érzi, a gép sokkal emberibb, mint ahogyan azt eleinte hitte.
- Igaza van, Tony – szólal meg Steve is, ahogy elér a férfihez. – Ez nem mehet így tovább.
- Miről beszélsz?
- Te is tudod, én is tudom, hiszen nem vagyok vak. Mióta felhívtál azzal, hogy Loki tényleg eltűnt teljesen magad alatt vagy, és valószínűleg nem azért, mert annyira utáltad őt.
- Mire gondolsz? – mormolja Tony ingerültebben.
- Tagadhatod, de felesleges – makacskodik a Kapitány. Azzal a határozott céllal jött el Vasemberhez, hogy segít neki, és nem megy el addig, amíg nem sikerül neki. – Tudom, hogy volt köztetek valami, és nem ítélkezem semmi felett, de nem teheted tönkre magad emiatt.
- A korod nem jogosít fel arra, hogy így viselkedj – feleli Tony, mikor semmi más nem jut eszébe, de most Steve a szokásos rosszalló pillantás helyett csak elmosolyodik.
- Gúnyolódsz, ez is valami.
- Különben is, ha amiatt aggódsz, hogy elmondom valakinek Tél Katonát, akkor nem kell félned. Nem köpök a levesedbe.
- Hálás vagyok ezért, de nem emiatt jöttem el – feleli Steve. – Ha nem kapod össze magad, komolyabban is megsérülhetsz.
- Hol tart a nyomozás? Van róla valami híred? – kérdezi Tony, csakhogy elterelje magáról a témát. Nincs kedve ehhez a beszélgetéshez.
- Nem hiába az a másik neve, hogy szellem – mormolja Steve csalódottan. – Néha fel-fel bukkan, de nem hagy maga után elég nyomot, hogy rájöjjek, merre lehet – folytatja. A hangjában valódi csalódottság és aggodalom bujkál, Tony kicsit meg is rendül attól, amit a másik arcán lát. Úgy érzi, nem szabadna ezt látnia, túl intim érzelmek sorakoznak fel a férfias arcvonásokban ahhoz, hogy ő ennek szemtanúja lehessen.
- És mit teszel, ha megtalálod? Nem szabad elfelejtened, hogy sok ember haláláért felelős, ezt a S.H.I.E.L.D. nem fogja szó nélkül hagyni – figyelmezteti Tony, de nincs szavaiban ellenségeskedés, csak szimpla, baráti előrejelzés, hisz ő maga is tudja, milyen ez.
- Akkor a S.H.I.E.L.D. nem fog róla tudni – feleli egy halvány, cinkos mosollyal az ajkain, mire Tony csak felnevet - hónapok óta először.
- Nem hittem volna, hogy valaha ezt mondom, de nem is vagy te olyan béna – mondja elismerően Tony. Ez az első alkalom, hogy tényleg némi elismerést és tiszteletet érez a férfi iránt - azon kívül, hogy háborús hős.
- És te sem vagy olyan önközpontú és kőszívű, mint gondoltam – biccent Steve, mire a másik ajkain játszó mosoly fancsali fintorba torzul.
- Nos, igen – mondja. – Meg is szívtam, nem igaz?
- Mit akarsz tenni? Megkeresed? – kérdezi Steve teljesen jogosan, hisz Vasembert nem úgy ismerte meg, mint aki csak úgy feladja a dolgokat.
- Lenne értelme? Mármint... elment... csak úgy... Biztosan nem azért, mert olyan sokat jelentettem neki – mormolja Tony. – Persze próbáltam megkeresni, de nincsenek meg hozzá a megfelelő felszereléseim, hogy csak úgy ugrálhassak a világok között.
- Sajnálom, Tony.
- Ne tedd, valószínűleg megérdemeltem, mármint én is összetörtem már egy csomó szívet, itt volt az ideje, hogy az enyémet is összetörjék, ráadásul titkolóztam a S.H.I.E.L.D. előtt egy ilyen fontos ügyben, a karma visszavágott.
Először fel sem fogja a saját szavait, csak visszagondolva esik le neki, mit is mondott, s miért vág Steve olyan szomorú, együtt érző fejet. Tényleg összetörték a szívét. Loki darabjaira tépte őt.

Vasember biztos benne, hogy karrierjének új szintjére lépett abban a pillanatban, mikor felnyitotta az egyik csatornafedelet, hogy lemásszon a város alá. Legalább abban biztos lehet, hogy nincs ennél lejjebb.
Másfél év telt el, mióta Loki elment. A mellkasát veszítő fájdalom enyhült a hónapok során, de teljesen joggal gondolhatja, hogy sosem fog elmúlni az árulás érzése, amit az isten maga után hagyott. Mindenesetre próbálta -, s próbálja - túl tenni magát a dolgon -, ami elég nevetséges, hiszen több, mint egy év eltelt, már nem is szabadna Lokira gondolnia. A munkába temetkezik és rengeteget iszik, Steve szerint -, aki gyakorta meglátogatja a kinézetre idősebb férfit - túl sokat is. Tovább kellene lépnie, keresni mást, hisz nem Loki az egyetlen az egész világon. Legalábbis nem szabadna annak lennie.
Utólag kiderült, hogy miután elhagyta Tonyt pár hétre rá Thor végre megtalálta testvérét, s visszavitte Asgardba, hogy amaz letöltse büntetését, amit Odin rótt ki rá. Kettejükről semmit nem mondott, ám Tony sosem jutott dűlőre, hogy miért is nem, talán nem akarta az idősebbiket bajba keverni vagy annyira nem jelentett neki semmit az az egy hónap, hogy még említésre méltónak sem gondolta. Mr. Stark nem tudta, melyik válasz lenne a legjobb erre a kérdésre. Mindegyik sovány vigaszt nyújtana számára.
- Merre mehettek? – kérdezi Steve, ahogy Clinttel a nyomában lemásznak Vasember után. Arcán kellemetlen fintor jelenik meg a mocskos vízelvezető láttán és az elbujdosott patkányok cincogása hallatán.
- Váljunk ketté – tanácsolja Vasember. – Ti menjetek balra, én megyek egyenesen – teszi még hozzá, majd választ sem várva megindul a megfelelő irányba. A világítást a tenyereiből áradó kék fény adja, ahogy futó léptekkel követi a csatorna vonalát. Léptei visszhangoznak, miközben patkányok és egerek futnak el a lábai körül. Egyáltalán nem tetszik neki ez az egész. Minden vágya, hogy kimenjen a felszínre és maga mögött hagyhassa a bezártság fullasztó érzését.
- Van valami, J.A.R.V.I.S.? – kérdezi, mikor megáll a sarkon. Az elvezető ismét két felé válik, neki pedig fogalma sincs, merre induljon. Nincs is ideje eldönteni. Hatalmas robbanás rázza meg a csatornát, s ezzel együtt valószínűleg Manhattan felszínét is. Vasember úgy zuhan neki a falnak, akár egy rongybaba, s tudni sem akar róla, mibe tenyerelt, míg felkászálódott a földről.
- Kapitány? Sólyomszem? – szólal meg az adóvevőbe, ám válasz érthetetlen sercegés formájában érkezik. – Ha hallotok azonnal menjetek fel a városba, felülről jött a robbanás! – folytatja, s ezt még vagy háromszor elismétli, bár fogalma sincs, hallják-e őt. – J.A.R.V.I.S., be tudod mérni, honnan jött pontosan a robbanás? – kérdezi ismét a gépet, ám válasz most sem érkezik. Legalábbis nem abban a formában, ahogyan ő azt akarja. Beleremeg az egész teste, miközben ismét elesik a rázuhanó betondarabok súlya alatt.

A saját szobájában tér magához a Stark Toronyban. Alsónadrág és trikó van rajta a derekáig húzott takaró alatt, és nem emlékszik arra, hogy miként került haza, miután ráomlott Manhattan egyik utcája. Végig pillantva magán nem talál súlyos sérüléseket, a páncél megvédte, noha bőrét itt-ott lilás-zöld foltok tarkítják. Az első gondolata az, hogy valamelyik Bosszúálló rátalált a romok alatt, így nem is foglalkozik ezzel komolyabban, inkább arra kíváncsi, sikerült-e elkapni az elkövetőket.
- Örülök, hogy magához tért, Uram – szólal meg J.A.R.V.I.S.
- Hát még én – mormolja Tony, ahogy feltápászkodik fekvő helyzetéből. A feje kicsit lüktet, de az ágy melletti éjjeliszekrényen már várja egy pohár víz és pirula. Ezen akaratlanul is meglepődik. – Mi történt pontosan? Vannak dolgok, amik kiestek.
- Az utca rész magára omlott – feleli J.A.R.V.I.S., noha ezt még a férfi is tudja. – Elvesztette az eszméletét, de mielőtt a többiek oda értek volna... – folytatná, ám ahogyan az mostanában lenni szokott képtelen befejezni szavait, mert a szoba ajtaja kinyílik. Tony pedig legszívesebben visszaájulna az öntudatlanságba.
Loki ott áll néhány méterre a hatalmas ágytól. Farmer van rajta és zöld ing, amit nem tűrt és nem gombolt be rendesen. A haja kissé kócosnak tűnik, ahogy a szeme elé hulló tincseket könnyedén a füle mögé tűri. Zöld szemei alatt kialvatlan karikák éktelenkednek, mint aki valóban nem pihent már napok óta egy percet sem.
- Oh – nyögi meglepetten, mikor felpillant az ágyra, s ébren találja az idősebbik férfit. Vékony ajkai pár pillanatig o-t formálnak, míg azon gondolkodik, mitévő legyen. Sokszor képzelte már el ezt a pillanatot, de sosem volt benne biztos, milyen lesz. Tony haragudni fog rá vagy örülni? Mit kellene mondania? Mit fog a másik mondani?
- Mit keresel te itt? – kérdezi Tony, mikor megtalálja a hangját. Nem érződik belőle semmi, ami talán még annál is rosszabb, mintha üvöltene.
- Én... – mormolja Loki, de ennél tovább nem jut. – Szóval én...
- Loki talált magára, Uram, a törmelékek alatt. Elhozta a Toronyba és gondoskodott magáról, míg eszméletlen volt – közli végül J.A.R.V.I.S., mikor feltűnik neki, hogy az isten képtelen értelmesen beszélni.
- Igaz ez? – kérdezi Tony, ahogy ismét végig néz Lokin. Persze tudja, hogy J.A.R.V.I.S. nem hazudna neki, de ezt a másik szájából akarja hallani, ám maga sem tudja miért. Hasonlóan az istenhez ő is rengetegszer elképzelte már ezt a pillanatot. Egyszer ordított a másikkal, aztán örült neki, de most nem tudja eldönteni, mit érez. Képtelen kiigazodni saját magán.
- Úgy valahogy – bólint Loki. – De J.A.R.V.I.S. segített, én nem tudtam volna, mit kell tennem.
- Miért jöttél vissza? – kérdezi Tony továbbra is bizalmatlanul, miközben végre felkel az ágyból és magára rángat néhány ruhát. Zavarban érzi magát ennyire védtelenül Loki előtt.
- Két hónapja ért véget a büntetésem – feleli Loki, ahogy követi Tonyt a nappaliba. Meg sem lepődik, mikor a férfi a bárpulthoz lép és tölt magának. Úgy issza a whiskyt, mint napok óta szomjazó a vizet, s ez az istennek egyáltalán nem tetszik.
- És? – mormolja Tony két korty között, hogy további beszédre ösztönözze látogatóját.
- Megkértem Heimdallt, hogy tartson szemmel téged, aztán mikor mondta, hogy baj van, ide jöttem.
- Nem kellett volna – feleli Tony, de azon nyomban meg is bánja szavait, mikor megbántottság érzése suhan át Loki arcán. Hónapokon keresztül úgy hitte, ugyanolyan fájdalmat akar okozni az istennek, mint amilyet ő szenvedett el, de most rá kell jönnie, hogy képtelen rá. Mindezek után sem képes bántani őt.
- Így éreztem helyesnek – feleli Loki, mintha mentegetőznie kellene. – Amit tettem... – kezdené, ám Tony szavába vág. Még nem kész hallani a magyarázkodást, bármi is legyen az.
- Szóval emlékszel? Mindenre? – kérdezi.
- Kivéve arra, hogyan vesztettem el az eszméletem – mondja. – Talán a világok között akartam utazni, és rosszul sült el a dolog, nem tudom biztosan.
- Mi volt a büntetésed? – Jön az újabb kérdés.
- Két év raboskodás Asgard börtönében, jó magaviselet miatt előbb elengedtek.
- Ha nem tűntél volna el, nem kellett volna raboskodnod – feleli Tony ingerültebben, pedig határozott szándéka volt nem hangosan kimondani a gondolatait.
- Nem menekülhettem – makacskodik Loki. – Bajba kevertelek volna téged is, ráadásul... azok után, ami köztünk történt kötelességemnek éreztem, hogy megbűnhődjek a tetteim miatt.
- Ezért mentél el? – kérdezi Tony, ahogy ismét az alkoholos üveg után nyúl, de nem fordul vissza az istenhez.
- Miért mit hittél? Ami köztünk történt abban az egy hónapban az igazi volt – magyarázza, s úgy tűnik, semmi sem tudná meggyőzni ennek ellenkezőjéről.
- És mi lesz ezek után?
- Mit szeretnél, mi legyen? – kérdezi Loki, hangjában félelemmel vegyes remény bujkál, ahogy pár arasznyival közelebb lép Tonyhoz.
- Sokáig haragudtam rád amiatt, mert csak így itt hagytál, és biztos voltam benne, hogy ez neked nem esett nehezedre, hiszen te vagy a hazugságok istene, minden káosz és baj teremtője – magyarázza. Loki most először érzi bántónak ezeket a szavakat. – Az az egy hónap valóban igazi volt, de akkor még nem tudtad, kicsoda vagy és önző mód nem is akartam, hogy megtudd, mert én sem akartam foglalkozni vele, de ezt már nem tehetnénk meg.
- Neked páncélod van, én pedig isten vagyok, szerintem elég sok mindent megtehetünk! –  makacskodik Loki, hisz érzi, semmi jó nem fog kisülni ebből a beszélgetésből, viszont nem érzi késznek magát Tony döntésére.
- De ezt nem, Loki – ellenkezik Tony. Fáradtság és fájdalmas beletörődés hangzik szavaiban. – Nem kérhetlek meg rá, hogy tagadd meg saját magad, hiszen nem véletlenül vagy a hazugságok istene, ez pontosan annyira hozzád tartozik, mint amennyire hozzám Vasember és az, hogy embereket mentek és a jó oldalon állok. Egyikünk sem tudná feladni ezt, és nem is kérhetnénk ilyet a másiktól. Ráadásul minden alkalommal attól félnék, mikor kiteszem a lábam a lakásból, hogy mire visszajövök már nem leszel itt, ismét elmész, én pedig képtelen leszek megtalálni téged.
- Tony...
- Azt írtad arra cetlire, amit itt hagytál, hogy emlékszel és sajnálod, most én mondom neked azt, hogy nem tudok felejteni, sajnálom – folytatja Tony, mintha meg sem hallotta volna Lokit.
Szavait súlyos, fájdalmas csend követi. Az idősebbik pár pillanatig még az italát nézi, majd végre fel pillant az istenre. Loki nem sokat változott, hisz néhány év nem sokat számít az ő életében, de a tekintete egészen másról árulkodik. Zöld szemei már csillognak úgy, mint annak idején, mikor lerombolta Manhattant. Fáradtnak tűnik, de nem fizikailag, sokkal inkább úgy, mint aki lelkileg került tűréshatára legszélére.
- Tiszteletben tartom a döntésed, s noha azt nem ígérhetem, hogy nem okozok nektek többé bosszúságot, de azt biztosíthatom, hogy vigyázni fogok rád – mondja végül Loki, mikor megtalálja a hangját. A nyelve, az ajkai zsibbadnak, ahogy kimondja a szavakat.
Tony hosszú percekig ácsorog még a bárpultnál, miután Loki eltűnik a nappaliból. Szemei meredten bámulnak ki a hatalmas üvegfalon a város épületeire és sosem lankadó forgalmára, ujjai a pohár oldalát szorítják, miközben azon gondolkodik, jól döntött-e. Szívből reméli, hogy sosem tudja meg a választ. Ha tévedett, örökké átkozná magát, viszont, ha helyesen cselekedett, akkor sem lenne képes elviselni az érzést, hogy Loki és ő egymás ellen teremtetett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése